Nagy Gáspár

Egy alul is múlhatatlan polgár
felülmúlhatatlan sírfelirata
Mert egyszer mindenkire sor kerül,
Lám, így végződik életünk balul...
És színről színre minden kiderül,
Ha majd a föld felül... és én alul.

Becsvágy
Magamnak mondom,
a falak hallják:
ha eddig elkerült,
hát öregedőn,
őszülőn már
ne kísértsen rút
irigység, se gőg,
se undok becsvágy!
A tapsos sikert
hagyd a ripacsoknak,
kik szerelmük fülébe
a suttognivalókat
is úgy ordítják,
mint arénákban
vagy csatatéren
a huj, huj, hajrát!
Maradj meg nekem,
szerelmem,
s „velőm pillangója”*:
szép vágy,
s még marasztaljon
sokáig egy ágy,
csupán ennyi lenne
a becsvágy!

Mit keresek még itt?
Kérdeztél, s akkor nem válaszoltam
Neked, énszentem, Augustinusom,
Csak magamban motyogtam
Valamit: – véletlenül tudom,
Hogy mit, bár emlékezetem
Rövidül, mint a téldélutáni árnyak,
Ahogy hűvös magányukban a hó
Vetítővásznán vibrálva föl-le járnak.
Ez itt a teremtett, kies, földszerű tér,
Rajta néhány milliárd lassú-láng-pokol,
Tüzüket úgy oltanám, mint szomjamat,
Mennék-maradnék is, habár nem tudom.
Kérdezz, legalább még egyszer,
Énszentem, Augustinusom!
* Az idézet Katona József egyetlen életében megjelent verséből való.